Együttműködik a BKK és a NiT Hungary

Együttműködési megállapodást írt alá a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) és a Nemzeti Fuvarozó Ipartestülete (NiT Hungary) a turizmus fejlesztése és a teherforgalmi behajtási rendszer egyszerűsítése érdekében.

    A BKK pénteki, az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, a központ szakmai támogatóként járul hozzá a NiT Hungary munkájához: közreműködik az évente megrendezett BUSEXPO és az azzal egy időben tartott országos személyszállítási szakmai konferencia szervezésében. Emellett közösen dolgoznak a jövőben egyebek mellett a garantált és védett fővárosi autóbuszos városnéző útvonalak kialakításában, a “hop on hop off” szolgáltatást végző turistabuszok közlekedése jogszabályi hátterének tisztázásában, kialakításában, és annak engedélyezésében, hogy a buszsávokat különjárati buszok igénybe vehessék.
Az egyezség kitér a tehergépjárművek budapesti behajtásának engedélyezésére, a városi áruszállítás hatékonyságának növelésére is. Ennek keretében együttműködnek az engedélyezési eljárással és az engedélyek kiadásával kapcsolatos ügymenet egyszerűsítésében, hatékonyságának javításában, valamint megvizsgálják, hogyan lehetne a behajtási hozzájárulási és felügyeleti rendszerbe egy valós idejű nyomon követést biztosító funkciót integrálni.