A hazai és nemzetközi irodalomban ezt a tudományágat többféle néven is említik. A leginkább elfogadott a soft laser terápia elnevezés. A köztudatban is megmaradt nevek között szerepelnek:

Soft Laser Therapy (SLT), lágylaser kezelés, mely a sebészi laserekkel szemben arra utal, hogy nem történik a szövetekben irreverzibilis elváltozás, csupán olyan "enyhe" gyógyhatásról van szó mely nem nyilvánul meg makroszkópos morphológiai változásokban, hanem ezek funkcionális jellegűek. Low Power Laser Application (LPLA) vagy kisteljesítményű laser alkalmazás név arra utal, hogy ezen berendezések a kisteljesítményű laserosztályokba ( 3A és 3B ) kerültek besorolásra, az alkalmazott teljesítmény nem haladja meg a 100 mW-ot. Low Level Laser Therapy (LLLT), alacsony energiájú laser terápia egy a 80-as évek végétől nemzetközileg egyre inkább elfogadott elnevezés jól kifejezi az eljárás valódi lényegét, igaz, magyar fordítása nem szerencsés. Mid Laser, Low-energy laser (alacsony energiájú laser), cold laser (hideg laser), terápiás laser és más elnevezések is bekerültek a szakmai köztudatba.

A laser hasonlóan sok más az emberiség fejlődését előrevivő felfedezéshez a haditechnikából került a medicinába. Mint ahogyan a kifényesített tükröző bádoglemezek felszíneinek fókuszált napfénysugarai Szirakuszában felgyújtották Marcellus gályáit és ahogyan az ókor orvosa fókuszált napfénysugárral égette ki a bőrfelszín szemölcseit, hasonló módon korunk haditechnikája lasersugarakkal semmisíti meg a távoli célpontokat, az orvosok pedig a kóros szöveteket.

A laser fizikai alapjainak lerakásában a múlt században Faraday / 1831 / az elektromágneses indukció leírásával játszott fontos szerepet, majd Maxwell, Kerr, Hertz munkássága érdemel említést. Új lépés volt Planck / 1900 / kvantumelméletének, majd Einstein fénykvantumelméletének /1905/leirása. Rutherford atomelmélete, majd Einstein / 1917 / indukált emisszió felfedezése révén ekkor elvileg lehetővé vált volna a laser megalkotása. Gábor / 1948/ közölte a holográfiára vonatkozó megfígyeléseit. 1946-ban Lengyel a mikrohullámú indukált emisszió leírásával teremtette meg a MASER / Microwave Amplification by Stimulated Emission of Radiation / alapjait, amit 1954-ben Gordon, Zeigner, Townes meg is épített. Basov és Prokhorov / 1955/ gáz maser eredményeit és Townes munkásságát Nobel díjjal jutalmazták. 1959-ben Javan és Saunders HeNe gázban hozott létre inverziót és ekkor már csak egy lépés hiányzott az új megalkotásához. A rendkívül felgyorsult kutatások közepette 1960-ban Maimannak sikerült elsőként erős xenon flash lámpával rubin kristály segítségével vörös laser sugárzást létrehoznia. Még ebben az évben Javan, Bennett és Heriott az első üveglaser segítségével 15 mW teljesítményt ért el. A ma közhasználatú HeNe lasert 1962-ben építették meg. 1961-ben Sorokin és Stevenson a ritkaföldfémekkel mint laser aktív anyagokkal állítottak elő szilárdtestlasert. Johnson és Nassau calciumwolframátba ágyazott Neodymiumot alkalmazott és állított elő lasersugarat. 1963-ban Lempicki és Samelson az első folyadéklasert állitotta elő. Basov és Oraevskii kidolgozta a gáz dinamikus laserek teóriáját, 1964-ben Patel nevéhez fűződik a CO 2 laser előállítása, majd Geusic, Marcos, Van Uitert az Yttrium-aluminium-gránát /YAG/ laser előállításán dolgozott sikeresen.