A fény alkalmazása az élet különböző területein az őskorig vezethető vissza. A laser hasonlóan sok más az emberiség fejlődését előrevivő felfedezéshez a haditechnikából került át a medicinába. Mint ahogyan a kifényesített tükröző bádoglemezek felszíneinek fókuszált napfénysugarai Szirakuszában felgyújtották Marcellus gályáit és ahogyan az ókor orvosa fókuszált napfénysugárral égette ki a bőrfelszín szemölcseit, hasonló módon korunk haditechnikája lasersugarakkal semmisíti meg a távoli célpontokat, az orvosok pedig a kóros szöveteket.

A laser fizikai alapjainak lerakásában a XIX. században Faraday / 1831 / az elektromágneses indukció leírásával játszott fontos szerepet, majd Maxwell, Kerr, Hertz munkássága érdemel említést. Új lépés volt Planck /1900/ kvantumelméletének és Einstein fénykvantumelméletének /1905/kidolgozása. 1911-ben született meg Rutherford atomelmélete, majd a legfontosabb előrelépést Einstein /1917 / indukált emisszió felfedezése jelentette. Ezzel elvileg lehetővé vált a laser megalkotása. Gábor /1948/ a holográfiára vonatkozó megfígyeléseit három évtizeddel később közölte.

Bár Einstein 1917-es felfedezése az indukált emisszióról elvileg lehetővé tette a koherens fényhullámforrások létrehozását, az egyéb kísérleti feltételek hiányában az csak fél évszázaddal később valósult meg. Ehhez a két világháború között elsősorban a spektroszkópia, a második világháború után a mikrohullámú spektroszkópia adott nagy segítséget. Végül is indukált emisszión alapuló koherens hullámforrást, "maser"-t Gordon, Zeigner és Townes valamint Prokhorov és Bászov készített először 1954-ben / maser= microwave amplification by stimulated emission of radiation/.

Townes és Schawlov 1958-ban dolgozta ki az "optikai maser" elvi alapjait, melynek megvalósulása után átadta helyét a maser elnevezés a laser elnevezésnek /microwave helyett light, azaz mikrohullámú emisszió helyett fényemisszió/.

A LASER megalkotása

Az első működő lasert 1960-ban Maiman készítette. Ennek aktív közege rubinkristály volt, melyet erős villanólámpával pumpálva rövid, vörös színű fényimpulzusokban működő lasersugárzást hozott létre. Ezt követően néhány éven belül felfedezték a legtöbb ma is használt laserfajtát: 1961 : infravörös HeNe laser/ Javan, Bennett és Herriott/, Nd üveglaser /Snitzer/, 1962: vörös HeNe laser /White-Rigden/, GaAs félvezető laser /Hall és tsai, Nathan, Quist/, Q-kapcsolás /McClung és Hellwarth/, 1963: Nd YAG laser/Geusic, Marcos,Van Uitert/, CO2 laser/Patel, Faust és Mc Farlane/, argon ion laser /Bridges/, 1966 : festéklaser /Sorokin és Lankard, Schafer, Schmidt és Volze, Stepanov és Rubinov/ , 1970 : excimer laser /Bászov és mtsai/.