|
Oldal 1 / 2 Örvendetes tény, hogy az utóbbi években a laserek orvosi alkalmazása - a magyar egészségügyben zajló események és megszorító tendenciák ellenére - páratlan módon rohamos fejlődésen ment keresztül. Ezt lemérhetjük azon, hogy az orvosok érdeklődése folyamatos az 1990-ben megalapított orvosi laseriskola és a tanfolyamok iránt és eddig több mint négyezren szereztek itt szakmai ismereteket. Ugyancsak kedvezően alakult a laser elterjedése az egyes orvosi szakmákban, új lendületet, a fejlődést elősegítve különösen a sebészeti szakmák, a fogászat, a háziorvosi területeken. A laser szerepe döntő volt abban is, hogy kialakult Magyarországon a minimal invaziv sebészet, az egynapos sebészet, a laserközpontok, a soft laser terápiás csoportpraxis Európában az elsők között, sok esetben megelőzve a hazainál jóval fejlettebb egészségüggyel rendelkező országokat. Igaz, hogy a kérdésben elfogult vagyok, de azt hiszem a magyar lasermedicina sokszor került a nemzetközi érdeklődés középpontjába. Először 1967-ben Mester Endre munkái révén, azután 1970-es évek közepén Jako Géza tevékenységével, majd az 1980-as évek elején a leggyorsabban az új technikát elsajátító magyar fül-orr-gégészeti munkacsoportok munkájával került az európai élvonalba. 1990-től a Rákellenes Laser Alapítvány oktatási, gyógyítási és tudományos programjai teremtettek olyan tervszerű kereteket, mely segítségével tudatos tudományszervező munka indult el és ennek eredményeként hatan tudományos értekezést írtak, a postgraduális képzési szisztémában a lasermedicina alkalmazásában több mint négyezer orvos vált járatossá, így a módszer országosan elterjedt, a laserberendezések száma pedig az eltelt időszakban - a jelen gazdasági viszonyok között is - megsokszorozódott. Az alapítvány által létrehozott munkacsoportok kidolgozták a laseralkalmazás szakmai irányelveit, a laser bevonult és mára már csaknem teljes mértékben elfogadottá vált a medicina gyógyító eszköztárában. 1992-ben létrejött a Magyar Orvosi Laser és Optikai Egyesület és 1995-ben a MOTESZ teljes jogú tagegyesületévé vált, valamint 1993 óta müködik a MTA Biomedicinális Optikai Albizottsága is. 1998-ban nyitotta meg kapuit az Ecto Derma Polyklinika, mely az orvosi laserek oktatási, gyógyítási, tudományos központjaként tevékenykedik. Az 1992 óta kétévente rendezett laserkonferenciák igen sikeresek voltak. Különösen kedvező módon vett lendületet a soft laserek alkalmazása. Egyre követték egymást az előzőekben sok misztikus elemmel körülvett eljárás objektív vizsgálatokkal igazolt kutatási eredményei. Sorra igazolódtak a laboratóriumokban reprodukálható módon azok a magyar tudományos úttörők által felfedezett sokszor csak klinikai megfígyeléseken alapuló hatások, melyek a soft laser alkalmazása során különlegesen kedvezőek. Egyre több nemzetközileg is fígyelemre méltó közlemény, tudományos előadás jelent meg magyar orvosok munkáiból, a nemzetközi lasermedicinában tevékenységünket ma is jegyzik. Szerencsésen kapcsolódott össze a hazai orvostudományi kutatásokkal a müszaki fejlődés is, magyar fizikusok, mérnökök folyamatos fejlesztőmunkája eredményeként a hazai orvosi laserberendezések nemzetközi összehasonlításban is megállják a helyüket. A soft laserek alkalmazásával magam is foglalkozom, mindig nagy érdeklődéssel fordultam a kérdéskörhöz. Rendkívül izgalmasnak tartom a hatásmechanizmus kérdését, számomra kezdetektől egyértelmű és meggyőző volt az eljárás valódi hatékonysága és emiatt különösen fontosnak tartom, hogy az a hatalmas tapasztalat és tudásanyag mely itthon felhalmozódott megfelelő rendezés után ismét megjelenjen. Az első 1993-ban megjelent "Gáspár-Kásler: Laserek az orvosi gyakorlatban" cimű Springer kiadvány első kiadása gyakorlatilag egy év alatt, második kiadása két év alatt eltűnt a boltokból, sikerét a mindennapos gyakorlatban való jó használhatósága bizonyítja. A későbbiekben megjelent "Soft laser terápia" és "Lasersebészet" című könyvek színtén elfogytak a könyvesboltokból. Meggyőződésem, hogy a jelen "Soft laser terápia" című munka hasonlóképpen "sikerre van ítélve". Nemcsak a rendkívül időszerű témaválasztása, tartalmassága, jó áttekinthetősége miatt, hanem mert a kor igényének megfelelően, amellett hogy tankönyv egy jó gyakorlati kézikönyv és módszertani útmutató szerepét is betölti. Minden érdeklődő számára jó szívvel ajánlom.
|