• Kezdőlap
  • Kapcsolat
  • Adatvédelem
  • Oldaltérkép

Ectoderma

  • Kezdőlap
  • Kapcsolat
  • Adatvédelem
  • Oldaltérkép

A lakáspiac lendülete és az emelkedő jövedelmek felpörgetik az iparcikkek forgalmát

A kiskereskedelem átlagos növekedési ütemét jelentősen meghaladja a nagyobb értékű iparcikkek forgalmának bővülése, ennek oka szakértők szerint elsősorban a jövedelmek emelkedése és a lakáspiaci fellendülés.

Egyre erőteljesebb a nagyobb értékű tartós iparcikkek, bútorok, műszaki cikkek forgalmának növekedési üteme – mondta Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) főtitkára.

A kiskereskedelmi forgalom a válság után 2013 második felétől indult növekedésnek, de a nem élelmiszer-termékek közül először a kisebb értékűek, például a ruházati cikkek, kisebb háztartási felszerelések iránt élénkült meg az érdeklődés. A háztartások pénzügyi helyzetének fokozatos erősödésével kerültek egyre jobban előtérbe a nagyobb értékű termékek – fejtette ki.

Már harmadik éve nő 10 százalék feletti ütemben a havi bruttó átlagkereset Magyarországon, emellett a lakásépítések felfutása is erősíti a fogyasztást – mutatott rá a szakember.

Az OKSZ főtitkára úgy látja, hogy a kormányzati intézkedések, a családi otthonteremtési kedvezmények kibővítése tovább erősítik a lakáspiacot, ami „húzza” majd az ehhez kapcsolódó termékek iránti keresletet is.

Az Ikea kétszámjegyű növekedést ért el Magyarországon az utóbbi öt pénzügyi évben, ebben az időszakban árbevétele összesen 82 százalékkal emelkedett. A társaság szerint a növekedés oka a lakberendezési termékek iránti töretlen érdeklődés, illetve az ingatlanpiaci pörgés.

Az Ikea nettó árbevétele 23,3 százalékkal, 75,5 milliárd forintra nőtt a 2017. szeptember 1-től 2018. augusztus 31-ig tartó 2018-as pénzügyi évben az előzőhöz képest. A 2017-es pénzügyi évben 61 milliárd forint volt a nettó árbevétel, ami 14 százalékos növekedés, a 2016-os pénzügyi évet 53,8 milliárd forint nettó árbevétellel zárták, ami 14,5 százalékkal haladta meg az előző évit, a 2015-ös pénzügyi évben pedig 47 milliárd forint nettó árbevételt értek el, 14,6 százalékkal többet a korábbinál.

Az utóbbi évek adatai alapján a márciusi és az áprilisi forgalom szinte teljesen egyezik, mindkét hónap körülbelül 7 százalékát, összesen 14 százalékát teszi ki az éves forgalomnak. Jelentős emelkedést augusztustól decemberig tapasztalnak. A tavaszi hónapokban a szezonális termékek, például a kültéri bútorok iránt nő meg a kereslet. Erre az időszakra sokan időzítik felújításaikat, a konyha és a nappali a két kiemelt terület, a megvásárolt termékek többsége az étkezés, pihenés, otthoni tartózkodás, tárolás köré csoportosul – jelezte az Ikea.

A Praktiker szintén azt közölte, hogy továbbra is jól érzékelhető a vásárlási kedv. Főleg a kiterjesztett családtámogatási rendszernek, illetve a kedvező banki finanszírozási lehetőségeknek köszönhetően, másrészt a barkácsáruházlánc jelentősen átalakított, kibővített árukínálata is segíti a forgalom bővülését.

A Praktiker rekordforgalmat ért el 2017-ben, nettó 47,8 milliárd forintos árbevétele 22 százalékkal, 8,6 milliárd forinttal meghaladta az előző évit. A 2016-os árbevétel mintegy 20 százalékkal, 39,2 milliárd forintra nőtt. A 2015-ös árbevétel 32,5 milliárd forint volt, a vállalat több mint 7 milliárd forinttal növelte forgalmát az előző évihez képest, ezzel hat év csökkenés után pozitívba fordult a cég mérlege.

A barkácsáruház arról számolt be, hogy a szezonális termékek iránti kereslet jelentősen megnöveli a forgalmat, a tavaszi és nyári termékek értékesítéséből származó bevétel akár kétszámjegyű többletet is eredményezhet a téli hónapokhoz képest. Idén a márciusi árbevétel több mint 20 százalékkal haladta meg a februárit. Különösen sok fogy kerti kéziszerszámokból, kerti motoros gépekből, kerítésekből, festékekből, öntözéstechnikai termékekből, szolár lámpákból, grillekből, valamint kültéri garnitúrákból, a jó idő beköszöntével ezeknél a termékeknél akár 20 százalékos növekedés is tapasztalható egy átlagos hónaphoz képest.

Az Euronics műszaki áruházlánc tapasztalatai szerint még mindig pörgetik a műszaki piacot a válság éveiben visszafogott vásárlások, újra megjelentek azok a vásárlók, akik eddig halogatták háztartási gépeik cseréjét. A kedvező otthonteremtési feltételek és a pörgő ingatlanpiac szintén a kereslet növekedését vonja maga után.

A műszaki piacon az áruhitel-kihelyezés nagyon fontos, a hitelfelvételi kedv fokozódott az elmúlt években. A bérek stabil emelkedése szintén hozzájárul ahhoz, hogy a fogyasztók megengedhetnek maguknak olyan termékeket is, amelyeket korábban nem vásároltak meg, vagy eltolták a beszerzést. Emellett a tavaly az állami Otthon melege program, illetve több sportesemény is növelte a keresletet – hangsúlyozta az Euronics.

A műszaki áruházlánc árbevétele 63 milliárd forint volt tavaly, a 2017-es 52,1 milliárd, a 2016-os 49,6 milliárd és a 2015-ös 46,3 milliárd forint után.

A tavaly lezárult Otthon melege programban mosógépek és hűtőszekrények energiahatékonysági cseréjére lehetett pályázni, a beváltások idén januárban kezdődtek, de a rohamra még áprilisban is számít az Euronics. Ez nagyban hozzájárul az év eleji kiemelkedő teljesítményhez. A háztartási kisgépek közül tavasszal megélénkül a porszívók, takarítógépek, illetve a kisebb konyhai gépek vásárlása – közölték.

A MediaMarkt tapasztalatai szerint a korábban elhalasztott vásárlások jelentősége folyamatosan csökken. Az elmúlt hónapokban az Otthon melege program generált kiemelkedő forgalmat, emellett a lakásépítések növelték a műszaki cikkek iránti érdeklődést. A legfrissebb akciós termékeket itt találhatja. A műszaki áruházláncnál a novemberi és a karácsonyi időszak forgalma kiemelkedő, de ez a tendencia folytatódik az idei év első felében is.

Vállalkozás

Üzemanyagkártya: a fuvarozók sokat takaríthatnak meg üzemanyag- és útiköltségeken külföldön

A természetes vizeket sokféle formában használhatjuk

Legutóbbi bejegyzések

  • Szem alatti sötét karikák eltüntetése
  • Olaszország utazás: Hova utazzunk szeptemberben?
  • Mesterséges intelligencia az egészségügyben: lehetőségek és kihívások
  • Németország látnivalók
  • Kanári Szigetek
  • Az álláskeresés legnagyobb kihívásai
  • A lakás szíve, az étkező
  • Mit tegyünk, ha a megszokott munkaerő toborzási eszközök már nem működnek?
  • Válasszon kényelmes bárszéket konyhájába
  • Álmatlanság
  • Ízületi folyadékpótlás porckopásnál
  • Készházak: A kedvezőbb ár miatt sokan választják
  • Európai körutazások
  • Szicília TOP 10 látnivalók
  • Drogfüggőség kezelése

Kategóriák

  • Autó
  • Cégvilág
  • Egészség
  • Életmód
  • Gazdaság
  • Ingatlan
  • Közlekedés
  • Kultúra
  • Munka
  • Otthon
  • Receptek
  • Sport
  • Szabadidő
  • Szépség
  • Utazás
  • Vállalkozás
Köszönjük WordPress! | Sablon: Neblue Szerző: NEThemes.