• Kezdőlap
  • Kapcsolat
  • Adatvédelem
  • Oldaltérkép

Ectoderma

  • Kezdőlap
  • Kapcsolat
  • Adatvédelem
  • Oldaltérkép

Magyarország népszerű turisztikai célpont a csehek számára

Magyarország a 13. legnépszerűbb turisztikai célország a csehek számára – derült ki abból a kimutatásból, amelyet szerdán hozott nyilvánosságra a cseh statisztikai hivatal (CSÚ).

    A CSÚ kimutatása szerint tavaly 90 ezer cseh állampolgár látogatott Magyarországra. A statisztikába csak a minimálisan négy vendégéjszakát meghaladó utak kerültek be.
Az első számú célország a cseh turisták számára már évek óta Horvátország, ahová tavaly 797 ezren látogattak el, döntő mértékben a tengerpartra. A második helyen Olaszország (526 ezer), míg a harmadikon Szlovákia (496 ezer) áll. Olaszországban a tenger és a műemlékek, Szlovákiában pedig a hegyek, elsősorban a Magas-Tátra és a termálfürdők a legkeresettebbek a csehek körében.
BudapestA negyedik és az ötödik helyen Görögország és Ausztria (egyaránt 339 ezer) van, míg a hatodikon Törökország (280 ezer cseh turistával). Az első tíz közé került még Spanyolország, Franciaország, Egyiptom és Bulgária. Magyarország előtt végzett még Tunézia és Németország is.
A cseh turisták átlagban 8,4 napot töltöttek külföldön, ami 0,1 százalékkal több, mint 2012-ben. Ugyanakkor a külföldi turistautak száma éves szinten tavaly 4 százalékkal visszaesett, amit a szakértők a gazdasági helyzetnek tulajdonítanak. Szintén 4 százalékkal csökkent a belföldi üdülések száma is.
Az utazási irodák által szervezett kirándulások a külföldi utak 52 százalékát tették ki, ami magasabb arány, mint 2012-ben.
Bár az eladott utak száma tavaly nem növekedett, a magasabb árak következtében az országban működő majdnem ezer utazási iroda és ügynökség összesített bevételei mintegy 7 százalékkal voltak magasabbak, mint 2012-ben. Konkrét számokat a CSÚ nem közölt.

Utazás
Budapestcseh statisztikai hivatalcseh turistákMagyarország

Átadták a Zöld Sziget nevű környezetvédelmi beruházást a Dunán

PISA-jelentés - Megjelent a diákok kreatív problémamegoldó készségeit felmérő kötet

Legutóbbi bejegyzések

  • Szem alatti sötét karikák eltüntetése
  • Olaszország utazás: Hova utazzunk szeptemberben?
  • Mesterséges intelligencia az egészségügyben: lehetőségek és kihívások
  • Németország látnivalók
  • Kanári Szigetek
  • Az álláskeresés legnagyobb kihívásai
  • A lakás szíve, az étkező
  • Mit tegyünk, ha a megszokott munkaerő toborzási eszközök már nem működnek?
  • Válasszon kényelmes bárszéket konyhájába
  • Álmatlanság
  • Ízületi folyadékpótlás porckopásnál
  • Készházak: A kedvezőbb ár miatt sokan választják
  • Európai körutazások
  • Szicília TOP 10 látnivalók
  • Drogfüggőség kezelése

Kategóriák

  • Autó
  • Cégvilág
  • Egészség
  • Életmód
  • Gazdaság
  • Ingatlan
  • Közlekedés
  • Kultúra
  • Munka
  • Otthon
  • Receptek
  • Sport
  • Szabadidő
  • Szépség
  • Utazás
  • Vállalkozás
Köszönjük WordPress! | Sablon: Neblue Szerző: NEThemes.