• Kezdőlap
  • Kapcsolat
  • Adatvédelem
  • Oldaltérkép

Ectoderma

  • Kezdőlap
  • Kapcsolat
  • Adatvédelem
  • Oldaltérkép
harkányi fürdő

Csodatévő víz a Harkányi Gyógyfürdőben

Villányi borok, a siklósi vár, Pécs, és a Dráva közelsége teszi csodálatos üdüléssé a Harkányi Gyógyfürdőbe tett látogatásunkat még akkor is, ha nem kedvtelésből, hanem gyógyulási céllal látogattunk el a dél-dunántúli városba.
Harkány meséje

A legenda szerint az Ördög feljőve az alvilágból szemet vetett Harkára, a vidék legszebb leányára. Harka anyja boszorkány volt, aki próbatétel elé állította az Ördögöt: csak akkor adja hozzá lányát, ha kakaskukorékolásig sikerül felszántania a szomszédos hegyet. A boszorkány hathatós közreműködésével az Ördög elbukta a próbatételt, elnyelte a föld, aminek helyén azóta is kénszagú gyógyító forrás tör fel a mélyről.

Új minőség, haladó korszellem a fürdőben
A Magyar Fürdőszövetség közelmúltban lezajlott minősítésén az elérhető legtöbb, vagyis öt csillagot kapta a harkányi gyógyfürdő. Ez fontos hír az utazóknak, hiszen jelzi, hogy e komplexumban a lehető legnagyobb rendben fogják találni a szolgáltatások minőségét, a környezet állapotát, a település infrastruktúráját, a megközelíthetőséget, de még a személyzet nyelvtudását és formaruháját is. A legmagasabb pontszám eléréséhez hozzájárult például az egyedi és attraktív belső parkosítás, az érintőképernyős tájékoztató berendezés, és a saját bakteriológiai labor is.
Nyáron, Harkányban

A fürdő 13,5 hektáros ősparkjában májustól-októberig szabadtéri strand-medencék, feszített víztükrű uszoda, gyermekmedence, csúszda, strandröplabda, tenisz, petanque pályák várják a gyógyulni vágyókon túl a több generációs családokat. A hatalmas területű strandnál talán csak az éjszakai bulifürdőzés a népszerűbb: nyitott medencék, pezsgőfürdők, koktélok, csillagos ég, partyhangulat, neves DJ-k. A buli végén pedig külön busz indul Pécsre a fürdő bejáratától.

A villányi borok, a siklósi vár, Pécs, és a Dráva (nemzeti park) közelsége teszi teljessé a Harkány-élményt.
Jó tudni!
• a harkányi gyógyvíz 50-70 méter mélyről tör fel
• segítségével sikeresen gyógyíthatóak izületi, bőr és meddőségi problémák
• a Harka kút Zsolnay alapanyagokból készült
• az ország legfinomabb vörösborait Harkánytól 18-km-re fekvő Villányi borvidéken kóstolhatja
• a Mária út egyik állomása, az ország egyik leghíresebb zarándokhelye, Máriagyűd Harkányból 10 perc alatt megközelíthető
• Harkánytól 5 km-re, Siklóson található Magyarország legépebb, építészetileg legegységesebben fent maradt vára

Fürdővilág hírei
A hosszú élet titka: a lazítás
Fürdők Magyarországon: Brigetio Gyógyfürdő Komárom
Egészséges életmód a hosszú élet titka
A zalai gyógyfürdők népszerűek az oroszok körében

 

Szabadidő
Harkány

Nyári és őszi szobanövények

Fog implantátum - Fogbeültetés

Legutóbbi bejegyzések

  • Szem alatti sötét karikák eltüntetése
  • Olaszország utazás: Hova utazzunk szeptemberben?
  • Mesterséges intelligencia az egészségügyben: lehetőségek és kihívások
  • Németország látnivalók
  • Kanári Szigetek
  • Az álláskeresés legnagyobb kihívásai
  • A lakás szíve, az étkező
  • Mit tegyünk, ha a megszokott munkaerő toborzási eszközök már nem működnek?
  • Válasszon kényelmes bárszéket konyhájába
  • Álmatlanság
  • Ízületi folyadékpótlás porckopásnál
  • Készházak: A kedvezőbb ár miatt sokan választják
  • Európai körutazások
  • Szicília TOP 10 látnivalók
  • Drogfüggőség kezelése

Kategóriák

  • Autó
  • Cégvilág
  • Egészség
  • Életmód
  • Gazdaság
  • Ingatlan
  • Közlekedés
  • Kultúra
  • Munka
  • Otthon
  • Receptek
  • Sport
  • Szabadidő
  • Szépség
  • Utazás
  • Vállalkozás
Köszönjük WordPress! | Sablon: Neblue Szerző: NEThemes.